Történetünk

A Hetednapi Adventista Egyház Hajdúhadházi Gyülekezetének krónikája 1947-től 2012-ig.

1947.

1947. egy év a sok közül, ám gyülekezetünk életében jelentős esemény: hivatalos megalakulásának éve. A ma élők közül a legtöbben még nem is éltünk akkor. Hogy megértsük, milyen lehetett az emberek élete, nézzünk meg néhányat az év legjelentősebb eseményeiből!

Február 10.: Magyarország aláírja a párizsi békét, amely visszaállítja a trianoni határokat;
Június 5.: Meghirdetik a Marshall-tervet a II. világháború kárainak helyreállítására;
Augusztus 31.: A kékcédulás választások, amelyet csalással a Magyar Kommunista Párt nyer.
Október 14.: Chuck Yeager az amerikai légierő (USAF) berepülőpilótája a Bell X–1 típusú kísérleti repülőgéppel átlépi a hangsebességet.
December 16.: Az első tranzisztor megépítése.

A Hetednapi Adventista Egyház Hajdúhadházi Gyülekezetének 1947. évi hivatalos megalakulása előtt már voltak adventisták Hajdúhadházon. Az 1930-as évek elején Budapestről Hajdúhadházra költözött egy igen szegény asszony, Tretyina Györgyné – Hajdú Irma, akit később településünkön mindenki csak úgy ismert: Irma néni. Ő 1881-ben született, és még a század elején 1918-ban elfogadta az adventisták bibliai hitelveit, és az egyház tanítása szerint alámerítéssel megkeresztelkedett. Tudomásunk szerint Huenergardt F. Jánostól, az északamerikából származó misszonáriustól ismerte meg az adventista tanításokat, és ő is keresztelte meg. Irma nénit Hajdúhadházon talán mindenki megismerte tevékenysége folytán. Nem tekintette akadálynak azt, hogy nagyon gyenge látása miatt alig tudott olvasni, hirdette a Biblia jó hírét – az evangéliumot -, elvitte azt minden házhoz. A bibliai igéket kívülről megtanulta és emlékezetből idézte azokat, meg tudta mondani azt is, hogy azok pontosan hol vannak megírva. Az emberek csodálták bibliaismeretét. Minden bizonnyal ez a képessége is hozzájárult ahhoz, hogy munkája eredményes volt.

1947. előtt 8-an keresztelkedtek meg Irma néni tevékenysége által, akik közül első volt, a korábban baptista vallású Precsina Géza és felesége. Ők még 1933-ban hallottak Irma nénitől a Biblia igazságairól, majd 1937-ben keresztelkedtek meg. Keresztségükig Delizotti Károly tanította őket, és Albrecht József lelkész keresztelte meg őket. Az ő példájukat követte később Szabó Imréné 1942-ben, Kelemen Ilona, későbbi férjezett nevén Erdélyi Lászlóné 1945-ben, majd édesanyja, Kelemen Mártonné, Morvai Károlyné és Szabó Róza, aki a későbbi nevén Enyedi Józsefné, ők hárman 1946-ban lettek adventisták. 1947. előtt így ők nyolcan Precsina Gézáéknál gyűltek össze szombatonként istentiszteletre.

Az úgynevezett Népevangélista Szervezet célul tűzte ki, hogy a Debrecen és Hajdúböszörmény környéki települések lakosaival megismerteti az evangélium örömüzenetét. Gyakoriak voltak a bibliai előadások városunkban is, amelyeken nagyszámú érdeklődő vett részt. 1946 telén Gulácsi Margit népevangélista bibliai előadás-sorozatot tartott özvegy Nagy Sándorné lakásán. Kis szobája zsúfolásig megtelt, ágyakon, székeken foglaltak helyet az emberek – fiatalok, idősek egyaránt. Gulácsi Margit, akit később mindenki csak Mancika néven emlegetett, Hajdúböszörményből gyalog járt át Hajdúhadházra, mivel akkor még nem volt buszjárat a két település között. Az első szeretet tüzétől égve néhány lelkes fiatal, akik részt vettek ezeken az evangelizációs estéken, kis szánkóval mentek Mancika elé, ettől váltak később emlékezetessé ezek az alkalmak. Áldásokban gazdag időszak volt ez, amely példaértékű lehet a napjainkban élő keresztények számára is. Az előadás-sorozat végeztével 7-en döntöttek úgy, hogy elfogadják a tanításokat, és megkeresztelkednek. 1947. április 26-án közülük sajnos csak 6-an tudtak megkeresztelkedni, mivel a hetedik személynek, Bodó Gergelynek mostoha anyja az ünneplő ruháját tőkén, fejszével összedarabolta, hogy ne tudjon részt venni a keresztségben. Istennek legyen hála érte, két hónappal később, június 28-án ő is szövetségre lépett az Istennel. Ők név szerint: Szabó Imre, Rácz József, Sipos Margit, Borsi Miklósné, özv. Nagy Sándorné, Kovács Mihályné és Bodó Gergely. E keresztségek után 1947-ben hivatalosan is megalakult a kis gyülekezet 15 fős létszámmal.

1947-ben az akkor megkeresztelkedett Borsi Miklósné férje, Borsi Miklós orosz fogságban volt. Miután ott Isten csodálatos módon megőrizte őt, hazajöhetett családja közé. Felesége jó példája révén néhány évvel később ő is tagja lett közösségünknek. A szombati istentiszteleteken és gyülekezeti beszélgetéseken számtalanszor beszélt a fogságban átélt megpróbáltatásokról és arról, hogy hogyan tartotta őt meg az Isten.

Miután egyre szaporodott a közösség, hamarosan gondoskodni kellett arról, hogy mint szervezett gyülekezetnek legyen összejöveteli helységünk. Jobb híján lakást béreltünk. Az első bérelt imaház a város központjában, a Csősz-féle házban volt, a Béke utca 2. szám alatt, ma ott autószerelő műhely található. Onnan 1952-53 körül elköltözött a közösségünk két házzal arrébb, a Mester utcába. Ezt a házat Hadházi Istvántól béreltük. Itt is csak egy néhány évig lehettünk, mivel István bácsi meghalt, és a házat gyermekei örökölték. 1956-ban Borsi Miklós és felesége ajánlották fel Irinyi utcai házuk egyetlen szobáját az összejövetelek céljára. A szoba hétköznap lakóhely, szombaton imaház volt. 1957-ben a Deák Ferenc utcára jártunk Miley Sándor gyülekezeti tagokhoz, akik két szobájukból az egyiket felajánlották nekünk. Sajnos itt is csak rövid ideig lehettünk, s mikor innen is el kellett költöznünk, akkor Szabó Imre és felesége ajánlották fel két szobájukból az egyiket. Természetesen ezen a helyen sem maradhattunk sokáig…

Míg egyik helyről a másikra költözött a közösség, egyre inkább megfogalmazódott a tagokban, hogy jobb lenne, ha saját imaházuk lenne. Reménykedtek az akkori egyházterület segítségében. Az ígéret szerint, ha bizonyos összeget közösségünk is fel tud mutatni, akkor nem marad el a támogatás. Borsi Miklós vállalt kapálni való földet a gyülekezeti tagok részére – egyik évben burgonya-, a másik évben kukoricaföldet. Az ezzel a munkával megkeresett pénzzel a gyülekezet pénztárát gyarapították, s ez igen nagy élményt nyújtott mindenki számára. Akik ebben a munkában részt vettek és visszaemlékeztek ezekre az évekre, azoknak soha nem a nehézségek jutottak az eszünkbe, hanem az együtt eltöltött boldog órák. A kapálni való földek 8 kilométer távolságra voltak Hajdúhadháztól, és vasárnaponként már korán reggel indult a testvéri közösség a munkába: ki gyalog, ki kerékpáron. Mikor megérkeztek megálltak egy közös imára és ezután kezdődött csak a munka. Míg dolgoztak, aközben együtt énekelek, beszélgettek, s mire eljött az ebédidő Borsi Miklós és felesége, Zsuzsika néni elkészítették a bográcsokban a finom slambucot; – mindenkinek bőven jutott belőle. A nap már lehanyatlott, amikor befejezték a kapálást. Ősszel a termés egyharmada lett a gyülekezeté, amit pénzért értékesítettünk.

Volt más jellegű közös munka is. 1958 nyarán vályogot vetettünk eladásra. Mivel akkor még legtöbben vályogból építették házukat, igen hamar el lehetett adni ezt az építőanyagot. Ebben a nehéz munkában nem voltunk egyedül, a hajdúböszörményi gyülekezet tagjai közül is jöttek nekünk segíteni: Gulácsi Margit, Nagy Margit – férjezett nevén Nagy Imréné – és D. Nagy Sándor. A gyülekezet lelki szemei előtt már látta saját imaházát, ez adott erőt a nehéz munkához.

1958.

1958-ra annyi pénzünk jött össze, hogy az egyházterület segítségével meg tudtunk venni egy házrészt a Csokonai utca 35. szám alatt. Az évek során mindig történt némi előrelépés abban, hogy méltó istentiszteleti hely váljon az épületből. Az 1970-es évek végén megvásároltuk az ingatlan hátsó házrészét is, így az teljes egészében az egyház tulajdona lett. Négy-öt alkalommal fogtunk bele nagyobb felújítási és belső átalakítási munkákba. 1964-ben tetőcsere volt, a cseréptetőt palatetőre cseréltük. Ekkor Erdődi József volt a gyülekezet lelkésze. Amikor leszedtük a cserepet a tetőről, aznap éjjel olyan nagy eső jött, hogy bent az épületben is állt a víz, aminek következtében a tető elkészülte után a belső helyiségekben keletkezett hibákat is helyre kellett állítani igen fáradságos munkával.

1980-

Az 1980-as évek elején településünkön is egyre több új, szép, nagy házat kezdtek el építeni az emberek. 1981-ben azt vettük észre, hogy imaházunk nagyon elmarad a kor legalapvetőbb követelményeitől is. Arra gondoltunk, hogy ha mi magunk szép házakban lakunk, az Úr házát is újjá kell építenünk, hogy méltóan tudjuk Őt imádni és oda embereket meghívni. Ekkor id. Liebhart László volt gyülekezetünk lelkésze, aki nagyon sokat tett ügyünk érdekében, intézkedett, beszerezte a szükséges anyagokat azért, hogy minél hamarabb valóra válthassuk tervünket. Az épület külsőleg nem változott, csak belső átalakításokat végeztünk közfalak kibontásával, áthelyezésével, ajtók ablakok cserélésével, lambéria felszerelésével. Célunk az volt, hogy nagyobbá és kellemesebbé tegyük Isten házát. Akkor emeltük meg az imaterem mennyezetét, hogy nagyobb légtér álljon rendelkezésre az istentiszteletek megtartására. Ekkor vásároltunk kárpittal bevont székeket is az egyházterület segítségével és id. Liebhardt László lelkész odaadó munkájának köszönhetően.

1996-

A hátsó helyiségek átalakítására 1996-1997-ben került sor, amikor Pócsi László volt gyülekezetünk lelkésze, felesége, Pócsi Lászlóné Irénke pedig segédlelkésze. Ekkor parkettáztuk a leghátsó termet, csempéztük a vizesblokkot. Tapétáztunk, ablakokat és ajtókat festettünk a testvérek buzgó, szorgalmas munkájával, anyagi hozzájárulásával.

Nagyobb jelentőségű munka volt még az épületen, amikor 2000 környékén gipszkartonra cseréltük a mennyezeti fa lambériát, amitől világosabbá vált az imaterem. Ismét látványos előrelépés, ami 2007 júniusában történt, amikor a 2007. június 30-i 60. éves jubileumi alkalomra az egyházterület anyagi támogatásának, gyülekezeti tagok adományának és áldozatos munkájának köszönhetően Isten dicsőségére új aljzatburkolatot kapott az imaterem és a többi kisebb helyiség is. 2008 novemberében szintén egyházterületi támogatással az imaterem fölötti tető héjazatáról eltávolítottuk az időközben elavult palát, kicseréltük a korhadt szarufákat és bitumenes zsindely került a pala helyére, amellyel elhárul a fenyegető beázások veszélye.

Térjünk azonban vissza most gyülekezetünk közösségi életéhez! Az 1970-es évek végén Kerekes Sándor és felesége, Margitka néni – gyülekezeti tagok – révén kapcsolatba került gyülekezetünkkel egy roma család: Lakatos Sándor és családja. Sándor és felesége, Mária hamarosan megkeresztelkedtek, melynek köszönhetően egy nagy roma család csatlakozott közösségünkhöz. Rajtuk keresztül mára sok hajdúhadházi roma hallott már a Biblia evangéliumáról.
1989-ben a politikai rendszerváltás hatására úgy Hajdúhadházon, mint az egész országban egyre nagyobb lehetőségek nyíltak evangelizációs előadás-sorozatok tartására. A Csokonai Művelődési Házban és a gyülekezeti épületünkben több sorozatot is tartottunk abban az időben. Szilvási József, Fegyverneki József, Ócsai Sándor, Pintér Vencel lelkészek tartottak előadásokat. Fegyverneki József Tégláson is hirdette az evangéliumot, melynek következtében onnan is keresztelkedtek gyülekezetünkbe tagok.

1990-ben került Hajdúhadházra Kovács László lelkész és felesége, Kovácsné Bokor Sarolta. Általuk kerültek kapcsolatba gyülekezetünkkel fiatalok Tiszavasváriból. Először 1-2 fiatal járt át minden szombaton közel 3 órás utazással reggel és este, majd barátaikat is magukkal hozva 1996-ra 8 tiszavasvári taggal gyarapodott gyülekezetünk létszáma.

Ekkor lendült fel gyülekezetünkben a fiatalokért végzett szolgálat. Lelkes fiatalok (Bónis László, Hamerszki Anikó, Hamerszki Judit és Rácz Sándor Béla) fiataloknak szóló evangelizációs sorozatot tartottak Hajdúhadházon és Tégláson, mely szintén eredményesnek bizonyult, hiszen a hallgatók közülük néhányan elfogadták a Biblia örömüzenetét és megkeresztelkedtek.

1992-

1992-ben szervezték meg a fiatalok a Michnay Lászlóról elnevezett cserkészcsapatot, mely eredményesnek mutatkozott azon a téren, hogy mind a gyülekezeti, mind a gyülekezeten kívüli gyerekek körében elindult egy munka, mely által gyermekeink közelebb kerülhettek a bibliai keresztény alapelvekhez és Megváltónkhoz. 1993 óta minden évben elvisszük a cserkészeket nyári táborozásra, amely maradandó élményeket ad minden résztvevőnek.

1999-től Várhelyi Zoltán, 2002-től pedig ifj. Szőllősi Árpád gyülekezetünk lelkésze. A nálunk végzett szolgálatuk alatt gyülekezetünk azon fáradozott, hogy településönkön minél többen megismerjék a Biblia jó hírét. Isten segítségével azon igyekeztünk, hogy a hajdúhadházi emberek szolgálatában legyünk. Egészség Napokat szerveztünk a városban és részt vettünk egészséges életmódra nevelő programokon. 2007-ben mentálhigiénés, majd bibliai témájú előadás-sorozatokat szerveztünk: Szabó János, ifj. Szőllősi Árpád és Szilasi Zoltán voltak az előadók.

2007-

2007 év közepétől 2011 augusztusáig ismét Pócsi Lászlóné Irénke lett gyülekezetünk lelkésze, akinek szolgálata idején indult el Tiszavasváriban az ottani szociális munkában elhivatott testvérek szervezése által a szenvedélybetegséggel és fogyatékkal élők körében egy speciális evangelizációs munka.

2011 nyarától gyülekezetünkben a lelkészi szolgálatot Szabó János vette át, aki a hajdúszoboszlói és újfehértói gyülekezetek mellett a hajdúhadházit is pásztorolja. A tiszavasvári speciális evangelizációs munkát továbbra is Pócsi Lászlóné végzi.

1947-2012-ig összesen több mint 100 tagja volt gyülekezetünknek.

Felszentelt lelkészként voltak gyülekezetünkben az elmúlt közel 70 év alatt:

Albrecht József
Szamec Péter
Pásztor József
Pintye Endre
Erdődi József
id. Liebhart László
Pócsi László
Várhelyi Zoltán
ifj. Szőllősi Árpád és id. Szőllősi Árpád
Szabó János

Segédlelkészként voltak gyülekezetünkben:

Párniczki József
Négyesi Gábor
Nagy Sándor
Szilvási András
Kovács László
Szőllősi Béla
Pócsi Lászlóné

A segédlelkészek mellett fontos gyülekezeti teendőket, mint például úrvacsorai szolgálatot végeztek: Ócsai Sándor, Pintér Vencel és Molnár András felszentelt lelkészek.

Gyülekezetünk presbiterei voltak Hajdúböszörményből: Kónya Imre és Uzonyi Antal.

Igehirdetők: Fekete Erzsébet, Gulácsi Margit, Baráth Sándor, Tóth Csaba, Kormos Erik és Monori Zsigmond voltak.

Elsősorban az Úrnak köszönjük, hogy az elmúlt közel 70 évben megáldott bennünket anyagiakkal és lelki élményekkel. Köszönjük lelkészeinknek, segédlelkészeinknek, igehirdetőinknek, bibliamunkásainknak mindazt, amit értünk tettek az elmúlt évek alatt!